A Magyar Turisztikai Program Alapítvány rendezvényekre vonatkozó korlátozások feloldását célzó javaslatával ugyan egyetért a MaReSz, azonban a szakmai rendezvényekre vonatkozó…
Ezzel egyidőben pedig a külgazdasági és külügyminiszter tárgyalásokat folytat a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról. Szijjártó Péter pénteki bejelentése alapján két…
Webinar sorozatunk 7. részében a szakmai rendezvények kerültek a fókuszba. Vendégeinkkel Székely Andrea, a Weco-Travel Konferencia- és rendezvényszervező részlegének vezetője…
Bár 2021 elejétől a vakcinák megjelenése miatt mindenki a nyitást várta, az új vírusvariánsok felbukkanása miatt a legtöbb országban az…
Szinte már nincs olyan szakmai terület, amire ne lett volna óriási hatással a koronavírus-járvány. A turisztikai szektorban tevékenykedő vállalkozások mellett…
Március végétől Chris Dinsdale váltja a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztján Rolf Schnitzlert. Dinsdale tapasztalt repülőtéri vezető, aki részletekbe menően…
A világ folyamatosan változik, néha egy nap alatt is. Az utóbbi időben a COVID-19 világjárvány hatására – ahogy sokminden más…
A decemberben kiadott előrejelzésével ellentétben a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) úgy véli, hogy a légitársaságok az év vége előtt…
A Külügyminisztérium a napokban kiadott egy rendeletet, mely némileg módosítja az üzleti utazók karanténmentességét. A Magyar Közlöny 2021. évi 31.…
Nem lehet elvitatni, hogy az elmúlt csaknem egy éves pandémiás időszak mennyire meghatározta mindennapjainkat és az üzleti életet. Utazási korlátozások…