2025. novemberétől a szlovák főváros repülőterén nyit bázist a diszkont légitársaság, ahonnan a bejelentés alapján tizenkét népszerű európai úti cél válik közvetlenül elérhetővé.
A járatnyitások november 14-től december 16-ig fokozatosan zajlanak: Alicante, Athén, Barcelona, Bázel, Lamezia Terme, Malaga, Nápoly, Nis, Oslo, Palermo, Plovdiv, Várna.
Ezzel együtt összesen 10 ország 15 célállomására repít majd a Wizz Air Pozsonyból (a már meglévő helyszínek London-Luton, Szkopje és a már korábban bejelentett októberben induló Bukarest).
Jelentős bővülés a M. R. Štefánik nemzetközi repülőtéren
A bejelentett útvonalakon éves szinten egymillió üléskapacitást kínál a légitársaság, amely jelentős bővülés a főként Bécs közelsége miatt kevés menetrend szerinti járattal rendelkező, az idén mindössze körülbelül kétmilliós utasforgalommal számoló pozsonyi repülőtérnek.
A légikikötőben a Ryanair is jelen van 16 útvonallal, ám minimális az átfedés a Wizz Air most bejelentett úti céljaival.
Az új járatok kedvező alternatívát jelenthetnek Béccsel és akár Budapesttel szemben főként az észak-nyugat magyarországi utasok számára is.
ÚJ JÁRAT | Rendszeresség | Indulás |
Pozsony-Alicante | Hétfő, Szerda, Péntek | 2025. December 15. |
Pozsony-Athén | Hétfő, Szerda, Péntek | 2025. December 15. |
Pozsony-Barcelona | Napi járat | 2025. November 14. |
Pozsony-Bázel | Kedd, Csütörtök, Szombat, Vasárnap | 2025. December 16. |
Pozsony-Lamezia Terme | Hétfő, Péntek | 2025. November 14.. |
Pozsony-Malaga | Szerda, Vasárnap | 2025. November 16. |
Pozsony-Nápoly | Kedd, Csütörtök, Szombat, Vasárnap | 2025. December 16. |
Pozsony-Nis | Kedd, Csütörtök, Szombat, Vasárnap | 2025. December 16. |
Pozsony-Oslo | Hétfő, Szerda, Péntek | 2025. December 16. |
Pozsony-Palermo | Kedd, Csütörtök, Szombat, Vasárnap | 2025. December 16. |
Pozsony-Plovdiv | Kedd, Csütörtök, Szombat, Vasárnap | 2025. November 15. |
Pozsony-Várna | Kedd, Csütörtök, Szombat | 2025. November 15. |
Forrás: vg.hu, airportal.hu, bts.aero
Korábbi bejegyzések:
- Visszatér az American Airlines Magyarországra: újraindul a Budapest-Philadelphia járat
- Több mint kilencmillió utassal zárta az első félévet a budapesti repülőtér
- Seat 2B címmel podcast sorozatot indítunk az üzleti utazás világáról
- Mikor van szüksége egy cégnek utaztató partnerre?
- Utazás stressz nélkül: így támogatható a munkavállalók mentális egészsége az üzleti utak során