Köztudott, hogy a repülés az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma, ennek ellenére sok utazó számára továbbra is fontos kérdés, hogy melyik légitársasággal a legbiztonságosabb útra kelni. Az AirlineRatings idén is elkészítette éves biztonsági felmérését, amelyben több mint 320 légitársaság teljesítményét hasonlította össze világszerte. Az eredményekből kiderül, melyek a legbiztonságosabb hagyományos és fapados légitársaságok. Íme a legérdekesebb részletek!
A technológiai konferenciák olyan találkozók, amelyek szakembereket, vállalkozásokat, befektetőket és érdeklődőket hoznak össze, hogy megosszák egymással tudásukat, felfedezzék a terület…
Az elmúlt időszakban számos újdonságot jelentett be a Wizz Air. Blogbejegyzésünkben sorra vesszük a tudnivalókat.
A légiközlekedési elemzésekkel foglalkozó brit-amerikai Cirium közzétette 2025-ös On-Time Performance Review jelentését, amely minden év elején rangsorolja a világ legpontosabb…
A Weco-Travel ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki összegezte a 2025-ös év szakmai tapasztalatait, és betekintést adott a cég jövő évi terveibe.…
Az ünnepek és az év vége hagyományosan a megnyugvás időszaka, amit jellemzően iszonyú hajtás szokott megelőzni. Nem csoda, ha nehéz…
Bejegyzésünkben bemutatjuk a Lufthansa vállalati pontgyűjtő programját, ami kiváló lehetőségeket kínál a Lufthansa Csoport járataival gyakran utazó cégeknek. Kinek éri…
A Weco-Travel lett a lengyel légitársaság partnerei között a legjobb NDC forgalmat bonyolító utaztató Magyarországon.
A fenntarthatóság ma már nem csupán divatos hívószó, hanem egyre inkább üzleti szükségszerűség. A céges utazások világában különösen éles a…
21 légitársaság vállalta, hogy megváltoztatja azokat a környezetvédelmi állításaikat, amelyeket több európai fogyasztóvédelmi hatóság problémásnak talált. A lépés célja, hogy…
A Wizz Air újabb repülőgépet állít szolgálatba a budapesti bázison, így jövőre már 18 géppel és közel 9,1 millió ülőhellyel…
Az Európai Unió új határregisztrációs rendszert (Entry-Exit System, EES) vezetett be, amely a rövid távú tartózkodás céljából utazó, nem uniós…
2025-ben (is) számos bizonytalansággal néznek szembe a vállalatok. A recesszió, az energiaárak, a munkaerőhiány és a fenntarthatósági elvárások mind-mind olyan…
2025. november 12-én a Ryanair teljesen átáll a papírmentes beszállókártyák használatára és bevezeti a Digital Boarding Pass-t. Mire készüljenek az…
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) november 5-én bejelentette, hogy a kormányzati leállás miatt november 7-től 40 nagy forgalmú piac esetében…
Az Emirates légitársaság napjaink egyik legaktuálisabb problémájára kínál megoldást. Hogyan tehetők biztonságosabbá a repülőutak a klímaváltozás okozta kiszámíthatatlan időjárási viszonyok,…