A Weco-Travel ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki összegezte a 2024-es év szakmai tapasztalatait, és betekintést adott a következő évre vonatkozó terveikbe. Az interjú során szó esett az iparági trendekről, a gazdasági kihívásokról, valamint a fenntarthatóság és digitalizáció jelentőségéről az üzleti utazások világában.
Hogyan értékeled a 2024-es évet a Weco-Travelre nézve? Milyen jelentősebb eredményeket vagy kihívásokat emelnél ki?
A 2024-es év felemás volt abban a tekintetben, hogy a céges utaztatási piacon némi stagnálást, sőt olykor visszaesést észleltünk egyes vállalatoknál, míg a szabadidős utaztatás jól ment. Meg kell jegyeznem, hogy a tavalyi év (2023-as) kiemelkedő volt minden szinten, a covid után az első olyan teljes év, amit már nem sújtott semmilyen utazási korlátozás. Ennek megfelelően kirobbanóak voltak az eredmények is, ezeket nehéz volt túlszárnyalni. Tavaly ilyenkor, amikor elkészítettük a 2024-es terveket, még bizakodóbban tekintettünk a magyar gazdaságra, és annak potenciális növekedésére, aztán hamar kiderült, hogy nincs meg az a lendület a gazdaságban, amit vártunk, ennek köszönhető volt talán a vállalatok visszafogottabb teljesítménye is az utazás terén.
Ehhez képest rekord mértékű lett az árbevételünk (amiben azért az infláció is szerepet játszott), növekedett az átlaglétszámunk, év végére már majdnem elérte az 50 főt. Ez mindenképp előremutató. Megszereztük az ISO 9001-es tanúsítványt, ami a már meglévő ISO 27001-es tanúsítvánnyal együtt komoly szakmai biztonságot nyújt az általunk kiszolgált cégeknek. A technológia terén is sikereket könyvelhettünk el 2024-ben. Kifejlesztettük saját kongresszus regisztrációs rendszerünket, ráadásul nem is vettük igénybe a varsói tech bázisunk segítségét, tisztán magyar fejlesztőink munkáját dícséri az eredmény.
Amit még kiemelnék, az az idén elindított Let’s be aware programunk, amely a kollégáink cégünk iránti elkötelezettségét kívánja emelni. Nem mintha nem lennénk vele elégedettek, de ez egy olyan terület, amelyben folyamatosan lehet, és kell is fejlődni. Próbálunk minél transzparensebben kommunikálni, hogy minden kolléga értse, mit miért teszünk. Persze lehetnek véleménykülönbségek, de lényeges, hogy ezeket megbeszéljük. Ezzel párhuzamosan mi is elköteleződünk melletük, így a folyamat kölcsönös. Fontosnak tartjuk, hogy a kollégáink jól érezzék magukat a Weconál, mert meggyőződésünk, hogy csak így tudnak eredményesen dolgozni. Készítettünk egy felmérést még az év elején a Gallup intézet segítségével, amely rámutatott erősségeinkre, és azokra a területekre, ahol még fejlődhetünk. Ennek alapján készítettünk egy egyszerű akció tervet, amelynek a végrehajtásán jelenleg is dolgozunk.
Az üzleti utazási szektor dinamikusan változik, különösen a digitalizáció és a fenntarthatóság területén. Sikerült a Weconak alkalmazkodni ezekhez a trendekhez 2024-ben is?
Az egyértelműen látszott ebben az évben, hogy az üzleti utaztatásban (mint ahogy más iparágakban is), a technológiai fejlődés nagyon felgyorsult. Aki nem ül fel erre a „vonatra”, az olyan hátrányban lesz, amit később nem fog tudni behozni. Ez egy régi trend persze, de személy szerint nekem ez az év sok szempontból áttörést és megvilágosodást jelentett, akár az NDC térhódítására gondolok, akár az OBT-k (Online Booking Tool) hatalmas fejlődésére, hogy már szinte kivétel nélkül minden foglalható rajtuk, az összes légitársaság, vonat, hotelek, bérautó, és tényleg rendkívül leegyszerűsítik a foglalási folyamatot.
A rendezvényszervezésben is hasonlókról tudok beszámolni, egy rendezvény, legyen az céges vagy tudományos konferencia, a megfelelő technika, látványvilág nélkül már elképzelhetetlen. Maga a szervezés a regisztrációs folyamat, is technológiai kérdés. Tehát a technológia egy kihívás és egy lehetőség is számunkra. Szerencsére a varsói bázisunkban sok jólképzett fejlesztő ül, úgyhogy nem tétlenkedünk, megpróbálunk nemcsak haladni a korral, hanem az élen járni.
Ugyanez mondható el a fenntarthatóságra is. Az már szinte közhelynek számít, hogy a nemzetközileg jegyzett cégek, csak olyan utaztatóval dolgoznak együtt, akik elkötelezettek a fenntarthatóság iránt.
A környezettudatos, fenntartható működés és vállalatirányítás, valamint a társadalmi felelősségvállalás már nem pusztán etikai kérdés, hanem a vállalati teljesítmény szempontjából is lényeges. Ez mára kötelező a jó üzlethez.
Az egy másik kérdés, hogy ezen a területen még mindig hiányos a szabályozás, nem egységes a cégek minősítése. De ez nemsokára megváltozik, ahogy fokozatosan vezetik be az ESG törvény hatálya alá a vállalatokat az EU-ban. A Weco csoport várhatóan 2025-től kerül be a kötelező ESG audit, mert csoportszinten nagyvállalatnak számítunk. A magyar Weconál minden évben mérjük a karbonlábnyomunkat, és örömteli, hogy csökkenő a tendencia. Ezen felül olyan rendszerekkel rendelkezünk, amelyek segítségével, minden ügyfelünk mérni tudja az utazásai során kibocsájtott CO2 mennyiséget. Ezzel egyrészt meg tud majd felelni a kötelező audit kritériumainak, másrészt megbízható alapot kap a csökkentésre, melynek lehetséges módjairól az utazási tanácsadóink örömmel tájékoztatják. És ezzel a CO2 kibocsájtást mérő rendszerrel egyébként visszakanyarodtunk a technológiához. Minden mindennel összefügg.
A koronavírus okozta pandémiás éveket szerencsére már magunk mögött tudhatjuk, de hogy látod, 2024-ben is volt még érezhető hatása az utazási szektorra vagy épp a rendezvényekre nézve?
A pandémia hatása az üzleti utaztatásra véleményem szerint a mai napig látszik, és vannak olyan aspektusai, amelyek velünk fognak maradni a jövőben is. Amíg a szabadidős utazások száma lényegében visszaállt, sőt már meg is haladta a pandémia előtti csúcs éveket, ez nem mondható el az üzleti utazásokról. A home office, a virtuális megbeszélések, a munka és a magánélet egyensúlyára való hangsúlyosabb törekvés mind a pandemia öröksége, és ezek egyúttal csökkentik is a cégek utazási kedvét. Ehhez hozzájárul a világszerte jobban érzékelhető politikai és gazdasági bizonytalanság, gondolok itt az orosz-ukrán és a közelkeleti háborúkra, de akár az amerikai elnökválasztást, vagy a most kialakult német kormányválságot is említhetném, mint olyan példákat, amelyek mentén politikai, gazdasági kérdőjelek sorakoznak. Ezek együttvéve megint csak óvatosabbá teszik a cégeket, ami lefordítva annyit jelent, hogy költségeket takarítanak meg többek között az utazáson is.
Látszik viszont egy másik, az utazások szempontjából sokkal pozítivabb trend is. A légitársaságoknak és a hoteleknek szükségük van az üzleti utazókra, mert ez az a szegmens, aki a luxus kategóriát képviseli, és itt a legmagasabb a szolgáltatók árrése is. Őket még a szabadidős utazók megnövekedett száma sem pótolja, éppen ezért biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben meg fognak tenni mindent, hogy az üzleti utazókat visszacsábítsák. Ennek már látható jelei vannak. A home office intézménye is elkezdett mérséklődni 2024-ben, a nagy amerikai tech cégek elkezdték visszarendelni a munkavállalóikat az irodába, elindítva ezzel egy folyamatot. Nyilván nem lesz olyan az élet, mint a pandemia előtt volt, de talán a szélsőségek mérséklődnek. Ez is az utazások irányába pozitívan hat.
A konferenciák hamarabb visszatértek a pandemia előtti kerékvágásba, ott látható volt, hogy fontos a személyes jelenlét. Mindent egybevetve, nem vagyok borúlátó, szerintem, tudunk alkalmazkodni a kialakult helyzethez, nem kis részben megint csak a technológia segítségével. A Deloitte pár hónapja készült felméréséből az látszik, hogy az üzleti utazásra szánt összegek világszinten 2024-ben 8% körül növekedhetnek az előző évhez képest (Európában ez egyébként 10% a Global Business Travel Association szerint) . Ezt a számot érdemes összevetni a 2024-es 2,6%-os világméretű GDP növekedéssel. A két növekedési ráta különbsége azért indokolja az optimizmusomat.
A gazdasági válság és az elszabadult infláció hogyan érintette a Weco piacát ebben az évben? Mit gondolsz, milyen gazdasági és piaci változások várhatók 2025-ben, és ezek hogyan érinthetik az iparágat?
A bizonytalan gazdasági helyzetet már érintettem az előző kérdéseknél. Az inflációt lényegében sikerült megfékezni Európában és Magyarországon is. A 2024-es év már sokkal elviselhetőbb volt az előzőnél, persze sok utazó először 2024-ben szembesült az árak drámai növekedésével. Mint tudjuk Magyarországon különösen magas volt az infláció, a legmagasabb az EU-ban. Ehhez képest némileg pozitív meglepetés látni a Liszt Ferenc repülőtér 2024-es utasszámait, amelyek már október végén meghaladták a 2023-as teljes évet, és év végére a 2019-es csúcsévet is túlszárnyalják. Persze jó lenne tudni, hogy mennyi ebből a beutazó és mennyi a kiutazó. Az a sejtésem, hogy a beutazók száma növekedett jobban. A forint árfolyamának folyamatos gyengülése is a beutaztatást támogatja, a kiutaztatásnak nem kedvez.
Egyébként nem számítok további jelentős áremelkedésre 2025-ben globális szinten, amely a repülőjegyárakat vagy a hotelszobák árait érintenék. A magyar gazdaság helyzete viszont egy kicsit jobban aggaszt. Köztudott, hogy technikai recesszióban vagyunk, a német politikai válság sem kedvez nekünk, a villanyautók és a hozzájuk tartozó elektromos akkumlátorok piaca is legjobb esetben is csak stagnál, ami jó pár Magyarországon működő céget és beszállítói körüket negatívan érinti. Eközben erőltetett menetben emelkednek a minimálbérek, ami megint csak nyomás alá helyezi a cégek költség oldalát. Sajnos tudomásul kell venni, hogy ha költségmegtakarításról van szó, az utazási költségek az elsők között kerülnek csökkentésre.
Ezzel együtt lehetnek, és lesznek is olyan iparágak, amelyek kiemelkedő évet zárhatnak 2025-ben, pl az IT, és a kiskereskedelmi fogyasztás is beindulhat, mivel 2024-ben jelentősen nőttek a reálbérek, ami lökést adhat az egész gazdaságnak. Szóval vannak kockázatok és lehetőségek, mint mindig, de egyre nehezebb tervezni, ami nem olyan jó. Mi a Weconál igyekszünk minden ügyfelünk igényét maximálisan kiszolgálni, abban hiszünk, hogy ez az alapja mindennek.
Milyen konkrét célkitűzéseket fogalmazott meg a Weco-Travel 2025-re, és milyen stratégiák mentén szeretné ezeket elérni?
Számszakilag kb 17%-os forgalomnövekedést terveztünk 2025-re, ami nagyon ambíciózusnak tűnik, főleg az előbb elmondottak után. Bízunk abban, hogy megtaláljuk azokat a réseket, azokat az iparágakat, ahol igenis lesz fejlődés. Bízunk magunkban, hogy jobbak tudunk lenni, mint a nagy átlag. Nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni a sales-re, és a marketingre, főleg ezek digitális változataira. Az ebben az évben is rekord magas árbevételünk ezzel a 17%-os növekedéssel jövőre már jóval meghaladná a 13 milliárd forintot.
A következő évben belevágunk egy nagy projektbe, le szeretnénk cserélni az ERP rendszerünket. Ez a projekt januárban indul és két évet adtunk neki, de 2025 végére már egyenesben kell lennünk, ami azt jelenti, hogy tudnunk kell melyik rendszert, vagy rendszereket fogjuk bevezetni, és azt is, hogy miként. Ettől nagy változásokat, nagy hatékonysági javulást várunk. Itt már strukturáltan alkalmaznánk AI megoldásokat is a kiszolgálási folyamatban, amit eddig csak ad-hoc jelleggel tettünk.
Gőzerővel készülünk a már korábban említett ESG auditra, ami Weco csoport szinten fog lezajlani, de természetesen rendelkeznünk kell helyi szinten is megfelelően riportálható adatokkal.
És még egy fontos cél, hogy 2025 végére az üzleti utaztatásban a digitális (tehát OBT-n keresztüli) kiszolgálás arányát szeretnénk 20%-ra felvinni a jelenlegi 10%-ról, ami szintén bátor cél, merthogy duplázni szeretnénk a jelenlegi digitális forgalmat, de amint említettem korábban ezek a rendszerek olyan gyorsan fejlődnek, hogy biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog. Látjuk, hogy egyre növekszik az igény a digitális kiszolgálásra, több ilyen rendszert is tudunk ajánlani jelenlegi vagy leendő ügyfeleinknek, méretüktől függően akár saját fejlesztésűeket is, vagy stratégiai partnerünk, az Amadeus által nagyvállalatokra fejlesztett Cytric OBT-t.