Az év első három hónapjában, tavalyhoz képest az utasok száma 15,5%-kal nőtt, a kezelt árumennyiség pedig az 50% feletti negyedéves növekedéssel a régió élvonalába helyezi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.
A rekorddal záruló tavalyi év után idén is folyamatosan ível felfelé a repülőtér utasforgalma: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, addig márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A márciusi adat 13,3%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Mindez azt jelenti, hogy a Budapest Airport több, mint 4 millió utas kezelésével zárta az első negyedévet, 15,5%-kal túlszárnyalva a tavalyi első háromhavi eredményt.
Márciusban a legnépszerűbb városok London, Tel Aviv, Isztambul, Párizs és Milánó voltak.
A nyári menetrendben a Budapest Airport tizenegy új járatot jelentett be, amelyek a meglévő úticélok bővítésével együtt hozzájárulnak a turizmus és az üzleti utazások számának további növekedéséhez. Az új járatfejlesztési stratégia lehetővé teszi az utasoknak, hogy a kiválasztott útvonalon a számukra legmegfelelőbb szolgáltatást vehessék igénybe, a nyári menetrendben pedig minden eddiginél több, 13,8 millió ülőhely érhető el a járatok fedélzetén.
A cargo-forgalmat tekintve a hazai légiáru-szállítás történetének legerősebb hónapját zárta a Budapest Airport márciusban. Az év harmadik hónapjában kezelt 36 781 tonna áru 55,1%-kal haladta meg a tavaly márciusi eredményt, túlszárnyalva az eddigi csúcstartó hónapot, 2024 novemberét is, amikor 31 121 tonna árut kezeltek Magyarország kapujában.
Korábbi bejegyzések:
- Ezek a világ legjobb repülőterei – kijött a 2025-ös Skytrax lista
- A leggyakoribb hibák az üzleti utazások tervezésében
- 136 úti cél érhető el nyáron Budapestről
- Áprilistól már csak így lehet beutazni az Egyesült Királyságba
- Hírek a budapesti repülőtérről: forgalmi adatok, új járatok, korlátozás
- Ezek a legjobb légitársaságok az AirlineRatings szerint
- Pro tippek kezdő üzleti utazóknak
- Ezek a leghasznosabb mobilappok üzleti utazáskor
- Zöld kezdeményezések a légiközlekedésben: fenntartható repterek
- Ilyen volt 2024, ezt várjuk 2025-től – Interjú a Weco-Travel ügyvezetőjével, Horváth Balázzsal